Kategóriák
Hírlevél

Jézusom, mindenem! 1. szám

1. Az ember közösségi lény
2. Jézus tanítása
3. A közösségi ima hatalma
4. Mennyország és pokol
5. Imaközösségünk múltja és jelene
6. Ami életünkben új

 Jézus Szentséges Szívének Családja Imaközösség tájékoztatója

A közösség honlapja: www.jezusszivecsalad.hu

Szerkesztő: Farkas István piarista (Lupus atya) lelkész-igazgató

9226 Dunasziget Cikola u. 2.   –   Rögzítő: 30/510-05-04   –   E-mail: stslupus@gmail.com

Facebook: Lupus Farkas István    –     Személyes honlapom: www.kovetlekuram.hu

ELMÉLKEDÉS: A közösségi ima

Az ember közösségi lény

Az Istenhez való hasonlóságról szólva legtöbbször az értelmet és a szabad akaratot emlegetjük. Ez jogos, de van egy súlyos hiányosság: „Az Isten szeretetközösség (Szentháromság), és így oda kell sorolnunk az említettek mellé: Isten szándéka, hogy életünk közösségben bontakozzék ki, és kizárólag közösségek tagjaiként lehetünk boldogok akár itt a földön, akár az örökkévalóságban.” Amikor a piarista kispapok spirituálisa voltam, fölkerestem Halász Piusz ciszterci atyát, és megkérdeztem, mi egy kispap illetve pap legfontosabb tulajdonsága. Ő habozás nélkül válaszolta: „Az, hogy közösségi ember legyen.” – Közel négy évtized távlatából még tisztábban látom, hogy mennyire igaza volt. Sokszor könyörgőre fogom Isten felé: „Az öntörvényű emberektől ments meg, Uram, minket!”

Jézus tanítása

A Jézustól tanult imádságban nem így fordulunk Istenhez: „Én Atyám!”, hanem így: „Mi Atyánk!”. Ugyanúgy, ahogy Jézus tette, sorsközösséget vállalunk a bűnösökkel, a kitaszítottakkal, minden üldözöttel és szenvedővel. Micsoda kegyelem, hogy amikor ezeket a szavakat kiejtem: „Mi Atyánk!”, ebben a közösségben benne van maga Jézus is, az Istenszülő is, a szentek, a tisztító helyen várakozók is. Az Egyház liturgiájában a szentmise és a zsolozsma is közösségi karakterű. Amikor a kommunisták börtönében egy paptestvérem szentmisét mondott, ott voltak az égiek, és az előbb felsoroltak is. Amikor kedves tanítványom Chartreuse-ben a karthauzi kolostorban imádkozza a zsolozsmát, abból az imából (mint osztályfőnöke) én is részesedem. – Milyen békét sugároz az ő közösségük imája, hiszen jelmondatuk így szól: „Stat crux, dum volvitur orbis.” (Költői fordításban: Noha a föld forog, a kereszt akkor is biztos pontként áll.)

A közösségi ima hatalma (példák)

Refidimnél Mózes kitárt karjait Áron és Húr tartják, és ez az imádkozó közösség kiesdi az amelekiták elleni győzelmet. (Kiv 17,8-16) A hitéért tüzes kemencébe vetett három ifjú a lángok között dicsőíti és áldja az Urat. Ekkor leszáll az Úr angyala és „olyanná tette a kemence belsejét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne”. (Dániel 3,23) Amikor Heródes király börtönbe zártatja Péter apostolt, az Egyház állhatatosan imádkozik érte, és az Úr elküldi angyalát, aki Pétert kiszabadítja a börtönből. (Ap Csel 17,1-19) Tegyünk ezekhez még egy eseményt a magyar történelemből. A pogány tatárok ellen harcoló magyarok hazánk Védasszonyához fohászkodnak, Ő pedig elküldi segítségükre hű lovagját, Szent László királyt. – A példákat vég nélkül sorolhatnánk tovább.

Mennyország és pokol

A mennyországba való bejutásról Jézus egyértelműen szól: „Éheztem és ennem adtatok,…” (Mt 25,35). Az odafönti közösség azért csodálatos, mert az üdvözültek olyasféle szeretettel fordulnak a többiek felé, ahogyan Isten szereti őket. Amikor hittan órákon a pokolról tanítottam, föltettem a kérdést. „Egy gonosz ember, akinek fáj a másik boldogsága, vajon hogyan érezné magát a mennyországban?” Egyszer egy diákom ezt válaszolta: „Percek alatt bedilizne.” – Teljesen igaza volt. Már itt a földön egy jó közösségben megízlelhetjük a mennyország boldogságát, de amikor gőgünkkel, önzésünkkel börtönbe zárjuk magunkat, átéljük a pokol kegyetlen kínjait. – Amikor közösen imádkozunk, ez a mennyország közös istendicséretének begyakorlását is szolgálja. Csak odaát fogjuk tisztán látni, hogy milyen sokan imádkoztak értünk, és ezért nagyon hálásak leszünk. Valamint ott lesz nyilvánvalóvá a mi közbenjáró imáink értéke is.

Befejezés (Lisieuxi-i Szent Teréz nyomán)

Tegyünk meg mindent, hogy az örökkévalóságban minél többen dicsőítsük Istent.

VISSZATEKINTÉS

1/ Imaközösségünk múltja és jelene

Családunk világviszonylatban és hazánkban is szép múltra tekint vissza. Az elmúlt hét-nyolc évben is sokan végezték hűségesen vállalt imádságaikat. Elhunyt testvéreink pedig már az égiek között folytatják imádságukat. (Nyugodjanak békességben, Jézus, Mária szent nevében!) Kisebb közösségekben az összetartás sok helyen megvalósult, országos szinten már kevésbé. Ebben a helyzetben megkerestem Marton Zsolt váci püspök urat, aki a közösségünket támogató Marosi Izidor püspök úr jogutódja, hogy áldásával támogassa országosan újra szerveződő közösségünket. Ő ezt örömmel megtette.

Mivel imafüzeteink elfogytak (és a sok imádság révén elkoptak), rászántam magam az ötödik kiadás szerkesztésére. Az Agapé Kiadó – mint eddig is tette -, bővítve, szép kivitelezésben újra kiadta az imafüzetet. Ezért hálával tartozunk Balogh Éva ügyvezetőnek. A kiadást nagylelkű adakozók tették lehetővé.

A füzet terjesztését Meszlényi Dóra vállalta.

Áldozatos, önkéntes munkáját ezúton is köszönöm.

9226 Dunasziget, Dózsa György u. 30/B

e-mail: meszlenyi.dora.vedono@gmail.com

Imafüzeteink ingyenesek, szívesen fogadunk támogatást „Adomány” megjelöléssel.

Számlaszám: Farkas István MKB Bank 10300002-61600282-11003280 Természetesen az adományt újabb kiadásokra fordítjuk.

2/ Ami életünkben új

Az elmúlt évtizedekben a polgárjogi keret, a könyvelés, a számlavezetés sok gondot (és sajnos sok viszályt is) jelentett. De ezen túl kell lépnünk, az ördögnek nem adhatunk támadási felületet. Az én szándékom az, hogy csakis, kizárólag imaközösség legyünk. Mellékesen a megnövekedett bürokrácia elvégzésére nem tudunk alkalmazottat finanszírozni. Azt pedig abszurdnak tartom, hogy tagdíjat szedjünk.

Imaközösségünk összetartását (érdeklődőknek tájékoztatás, Apostolok, Családok elérése, újabb

jelentkezők fogadása, körlevelek továbbítása,…) nagy örömömre a „Fehérváriak” vállalták:

Svihránné S. Márta  8000 Székesfehérvár, Ősz u. 4. VII/5

Tel.: 22/311-889, v. 30/479-21-41

e-mail: kaso.marika@t-online.hu

Hiller Lőrinc 8000 Székesfehérvár, Nagybánya u. 2

Tel.: 22/339-110 v. 30/276-72-35  e-mail: hillerlorinc@gmail.com

Természetesen mindannyiótok közösségépítő és apostoli buzgóságára számítok.

ELŐRE TEKINTÉS

1/ Tájékoztatók (körlevelek)

Három hetente szeretnék körlevelet írni, amennyiben a Jóisten is így gondolja.

(2020. június 1., 22.,   július 13., augusztus 3. és 24., ….)

A közérdekű információkat a szerkesztő címére kérem.

Lapzárta: a megjelenés előtt egy héttel.

2/ Jézus Szentséges Szívének Főünnepe (2020. június 19., péntek)

Örülök, ha regionális szinten össze tudnak jönni a Családtagok.

A vírus miatt még országos találkozót nem szervezünk.

Jómagam e napon 1830-tól tartok ünnepi, búcsús szentmisét:

Jézus Szíve templom (Dunasziget, Cikola u. 2.)

On-line be lehet kapcsolódni https://www.facebook.com/istvanlupus.farkas.3

3/ Krisztus Király Vasárnapja (2020. november 22.)

Országos találkozót szervezek a Máriabesnyői Kegytemplomban.

Erről a következő tájékoztatóban írok bővebben.

BEFEJEZÉS

Ezt a lelkész-igazgatói munkát az égben anyai Nagyapám járta ki nekem, ugyanis ő a harmincas években Szívgárda vezető volt szülőfalumban, Tápiósülyben. Mivel közeledik 71. születésnapom (augusztus 1.), kérem buzgó imáitokat, hogy szolgálatom körötökben hosszú és Istennek tetsző legyen.

Imádságos szeretettel: Lupus atya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük