Jézus Szíve nekünk ajándékozza az Egyházat
Elmélkedés: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiunkat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (Ap. Csel. 2, 1-4).
Ettől a pillanattól kezdve, a Szentlélektől megerősítve kimentek az apostolok az utolsó vacsora terméből és nyilvánosan beszéltek az emberekhez, akiktől eddig féltek. Minden nyelven szóltak, mert azt mondta nekik, „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,” (Mt. 28, 19).
Az Egyház ma is minden nyelven szól, hirdeti az evangéliumot a nemzeteknek. Az Egyház Isten népe és benne mindannyian testvérek vagyunk. Ez az Egyház a mi anyánk, amely táplál minket. A keresztséget adja nekünk, amely belénk plántálja a legszentebb Háromság életét. Az igazság fényét adja nekünk igehirdetése által, Isten szeretetét az élet kiosztott kenyere által és a megbocsájtást a kiengesztelődés szentsége által.
„hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” (Mt. 5, 24)
Dicsőítő ének:
„Állj ki az Úr házának kapujába
és hirdesd ott ezt az üzenetet!
Mondd: Halljátok az Úr szavát, Juda népe;
mindnyájan, akik beléptek e kapukon,
hogy az Urat imádjátok!
Ezt üzeni a Seregek Ura, Izrael Istene:
Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket,
akkor majd veletek lakom ezen a helyen.
Ne bízzatok az ilyen hazug beszédekben:
„Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma.”
Mert ha jobbak lesztek életmódotokban és tetteitekben;
ha jog szerint bántok egymással;
ha nem nyomjátok el az idegent, az árvát és az özvegyet;
ha nem ontotok ártatlan vért ezen a helyen,
és nem szegődtök idegen istenek nyomába a saját vesztetekre,
akkor veletek lakom majd ezen a földön,
amelyet régtől fogva atyáitoknak adtam, mindörökre.” (Jeremiás 7, 2-7).
Imádság: II. János Pál pápa a Sacré-Coeur bazilikában, a párizsi Montmartre-on, 1980. június 1-én.
„Jézus, te érettünk jöttél el, akik Isten népe vagyunk és egy testben gyűjtesz össze minket Egyházadban, amely szent a Te szentséged által. Uram, Te szent vagy és én nem vagyok az. Te egy napon azt mondtad Péternek: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.« (Mt. 16, 17).
Kevéssel utána azt mondtad neki: »Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.« (Mt. 16, 23).
Uram, jó szándékom ellenére gyakran botrány köve vagyok. Kérlek, add meg nekem a szív alázatát, hogy a többiekkel testvérként éljek. Benned valamennyien testvérek vagyunk és közösen mondhatjuk: »Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.« (Mt. 6, 9).
Ide jövünk, hogy Jézus Szívével találkozzunk, amelyet átszúrtak értünk, és amelyből vér és víz fakadt. Ez a Megváltó szeretete, üdvösségünk forrása, amely az Egyháznak is eredete. Most és ma is szeret minket az élő Krisztus és nekünk ajándékozza Szívét, mint a megváltás forrását. »…örökké él, hogy közbenjárjon értünk.« (Zsid 7, 25). Minden pillanatban körülölel bennünket és az egész világot ennek a Szívnek a szeretete. És mégis olya kevéssé szeretik viszont ezt a Szívet, amely ennyire szerette a világot.”